Elfogyott a víz az üvegemből. Egy 750 ml-es, vastagfalú üvegből iszok menetes fém kupakkal, amiben egy gumi tömítés van. Ki kell menjek a konyhába az automatához vízért. A nadrágom szára ülés közben mindig felhúzódik. Ezt megigazítom, lezárom a laptopom és elindulok a konyhába. Remélem nem lesznek sokan a vízautomatánál. A konyha (illetve egyben ebédlő is) egy teljes, plafonig tartó üvegfallal van elválasztva. Ahogy közeledek, az üvegfalon keresztül már látom, hogy ketten is állnak a gép mellet. Remek, ez azt jelenti, hogy egy kellemetlen téblábolás jön, ameddig a többiek végeznek. A két kollegát csak látásből ismerem. Soha nem beszéltem velük egy szót se. Köszönjek nekik? Ez a kérdés mostanában aktuális, ugyanis sokan leszoktak a köszönésről. Még abban az esetben is, ha teljesen egyértelműen az adott illetőre köszön rá az ember.

-Sziasztok! – köszönök végül.

- Szia! – motyogja az egyik rám se nézve.

A másik, mintha meg se hallotta volna, rezzenéstelen arccal tölti tovább a poharát.

Beállok harmadiknak a vízautomata mellé. Közben a pohár végre megtelt (kb. 3 dl). Már csak ketten maradtunk.

Bármiféle beszélgetés lehetőségét elkerülve rátámaszkodok az automata mellett lévő ablak párkányára és kibámulok rajta. Természetesen a másik fél se akar beszélgetésbe bonyolódni. Mereven bámulja a kezében lévő flakont és az azt lassan megtöltő vékony vízsugarat.

Merengve nézem az utcán sétáló embereket. Azon tűnödök, milyen jó lenne most nem az irodában lenni. Észre se veszem, hogy a kollega közben végzett és én következem.

Odatartom a géphez az üvegemet és nyomva tartom rajta a gombot. Mindig higed, szűrt, szénsavmentes vizet iszok. Nem akarom, hogy a szénsav tönkretegye a fogzománcom. A szerkezet UV fényt vezet át a vízsugáron. Ez pontosan nem tudom, milyen célt szolgál. Az automata tetején lévő leírás szerint, ezzel a módszerrel is fertőtleníti a vizet. Egyébként még lehetőség van szénsavas vizet, langyos vizet illetve forró vizet engedni a gépből.

Az üveg megtelik én pedig visszasétálok a helyemre.